SZOLGÁLTATÁSAINK

ÉRTED VAGYUNK!

LIFE COACHING

Bódy Gabi vagyok, eredeti végzettségem igazgatásszervező-közgazdász. Néhány évtized és hosszú út vezetett a diplomáim megszerzésétől addig, hogy ezeket a bemutatkozó sorokat megfogalmazzam.

Évekig dolgoztam humánerőforrás területén, vezettem számos projektet, majd ezeket a tapasztalataimat felhasználva váltam tanácsadóvá. Jelenleg az Igazságügyi Minisztérium közjegyzői névjegyzékébe bejegyzett coach vagyok.

Az évek múlásával szinte mindennap feltettem azt a kérdést, hogy hogyan működünk mi emberek, mi mozgat minket, mi hajt előre az utunkon, ezért is folytattam további tanulmányaimat, a jóga és a gyógymasszőrség, valamint a life coaching területén.

Mivel ezek a tevékenységek, valamint a megismert emberek adták számomra a legtöbb sikerélményt, pozitív visszajelzést, motiváló tényezővé vált számomra a segítő hivatás felé fordulás. A coaching képzés sikeres elvégzése után, a szükséges elméleti ismeretek elsajátítása, valamint a kapcsolódó gyakorlatok, esettanulmányok során megszerzett tapasztalati tudás birtokában készen állok arra, hogy segíthessek Ön, illetve családtagja, barátja számára.

 

MI IS A COACHING?

A coaching – a szó eredeti jelentéséből kiindulva – „edzés”, mely nem a fizikai erőnlét javítását célozza, hanem arra készít fel, hogy a mindennapok élethelyzeteit, kihívásait a lehető legjobban éld meg, hogy a lehetőségeidből a legtöbbet hozd ki, hogy a benned meglévő erőforrásokat minél teljesebb mértékben tud hasznosítani, azaz bármely élethelyzetben megtaláld a saját működőképes megoldásaidat.

A coaching folyamatban közösen azon dolgozunk, hogy a Téged épp most foglalkoztató, megoldandó kérdéseket más megvilágításba helyezzük, új lehetőségeket tárjunk fel, és megtaláld a kívánt megoldás felé vezető utat. Sokfélék vagyunk, sokféleképpen működünk, ezért mindenkinek egyéni, hogy mennyi idő alatt látja meg a számára megfelelő út bejáratát.

 

HOGYAN KÉPZELJ EL EGY KONZULTÁCIÓT?

A coaching egy olyan beszélgetés, ahová úgy gyere el, hogy gondold végig, hogy miben szeretnél segítséget kapni. Te elmondod, hogy mi foglalkoztat, én pedig kérdéseket teszek fel és a válaszaid alapján – feladatokat is beépítve – újabb kérdésekkel folytatjuk a sort. A én felelőségem abban van, hogy úgy irányítsam a beszélgetést, hogy folyamatosan a fókuszodban legyen az elérendő cél. A coaching nem tanácsadás, melynél én megmondom, hogy mit tegyél, de a feltett kérdéseimmel és feladataimmal segíteni fogok neked abban, hogy megnézzük meddig jutottál az adott témában. A te feladatod, hogy megvalósítsd a célodat. Én, mint egy „edző” végigkísérlek ezen az úton a pálya széléről és támogatlak.

Tapasztalatok azt mutatják, hogy akár már 5 ülés is eredményt hozhat, azonban ezt nem lehet minden esetre elmondani. Ha többet teszel bele a folyamatba, nagyobb lesz a sikerélményed. Annyi biztos, hogy a jelenlegi helyzet megértése alapján nem a múltat fogjuk hosszasan elemezni, hanem a jövőre fókuszálunk, előre mutató lépéseken, lehetőségeken gondolkodunk.

Ahogy Albert Einstein mondaná: „Nem lehet megoldatni a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel létrehoztuk azokat”.

 

A konzultációk találkozásonként díja 30 percre 3.400.-Ft.

Elérhetőségeim:

Tel.: 06 70 309 7913

E-mail: bodygaboca@gmail.com

Várlak szeretettel!

MASSZÁZS

Február 3.-tól igénybe vehető hagyományos test-, thai- és stresszoldó masszázs Bódy Gabival a Pulzusban!

Időpontot egyeztetni Gabinál tudtok a következő időintervallumokban:
– hétfőn egyeztetés szerint,

– kedden-csütörtökön 8-13 óra között

– szerdán 14:30-19 óra között

– Vasárnap 10-11 óra között

Gabi elérhetőségei:
bodygaboca@gmail.com
06 70 309 7913

Testmasszázs árak:
• Hátmasszázs (derék, hát, váll, nyak)
30 perc: 2.900Ft 4 alkalmas bérlet: 10.500Ft
• Hátmasszázs+ízületek kimozgatása
30perc: 3.200Ft 4 alkalmas bérlet: 12.000Ft
• Testmasszázs (teljes test)
60 perc: 5.400Ft 4 alkalmas bérlet: 20.500Ft
• Speciális (csoki olajos) masszázs
30 perc: 3.200Ft 4 alkalmas bérlet: 12.000Ft
• Arcmasszázs:
20 perc: 2.000Ft 4 alkalmas bérlet: 7.000Ft
• Stresszoldó masszázs:
30 perc: 2.900Ft 4 alkalmas bérlet: 10.500Ft
• Thai masszázs:
30 perc: 2.900Ft 5 alkalmas bérlet: 10.500Ft

Bővebb leírás a testmasszázsról:
• A masszázs közvetlenül és közvetetten is hat a szervezetünkre. Befolyásolható a belső szervek funkcionális működése, valamint a bőr, a kötő- és izomszövet állapota.

• Terápiás hatása alapján fontos szerepet játszik a megelőzésben, a gyógyításban és a rehabilitációban.

• Felszínes és mély simítások alkalmazásával ellazítom a testet, mely alatt egyenletesen eloszlatom a masszázsolajat a bőrön. A mélysimítások mindig a szív felé irányulnak, segítve a vérkeringést és a testnedvek áramlását. A simító mozdulatok után a gyúrás következik, amely ellazítja az izmokat, szétválasztja a merev izomrostokat, fokozza az izmok vérellátását, serkenti a vérkeringést. A dörzsölés segítségével fellazíthatóak az izomcsomók és a lerakódások.

• Megfelelő masszázskrémek használatával a narancsbőr (cellulit) tüneteinek csökkentésére és a fogyókúra támogatására is alkalmas.

• A kezelés masszázságyon történik. A masszázst szabad bőrfelületen végezem, tehát fürdőruhában vagy fehérneműben, esetleg ruha nélkül, míg a teljes testfelület − a kezelendő terület kivételével − betakarva.

• Intenzívebb kezelés után előfordulhatnak utóhatások, (pl. bőrpír, izomláz, stb.), ezek a szervezet öngyógyító erőinek aktivizálódását jelzik.

• Célszerű, hogy egy óra teljen el az étkezés és a masszázs között, valamint, hogy utána sok folyadékot fogyasszunk.