Mi is az a bodyART®?

Művészet a testnek!

Képzeld el, hogy összegyúrod a fitneszt a jógával, adsz hozzá egy csipetnyi gyógytornát – és máris megkaptad a bodyArt® nevű óratípust, ami nevéhez hűen tényleg művészet a testnek!

Pulzus Mozgásstúdió Budapest 17 kerület bodyart

Kiknek ajánjuk?

A bodyART ® mozgásformát elsősorban azoknak ajánljuk, akik a testük mellett a lelküket is erősítenék, akik szeretnék önmagukat fizikailag és mentálisan is kiegyensúlyozottabbnak érezni, belső világukkal és a külvilággal minél nagyobb harmóniába kerülni.

Bővebben a bodyART® mozgásformáról

A bodyArt® edzés különlegessége, hogy a testet egységes egészként kezeli, vagyis nem úgy mozgatja meg az egyes izomcsoportokat, ahogyan azt más sportágakban már megszokhattuk, hanem azt is szem előtt tartják, hogy ha például felemeled a kezed, a vállizmokkal együtt mélyizmok mozdulnak még meg. Ennek következtében azokat az izmokat is meg lehet mozgatni, amelyek önmagukban megterhelést jelentenének, így összességében a bodyArt® tréning hatása rendkívül hasonló a jógához, ami szintén egységében mozgatja át a testet, ám apró részenként haladva.

Teszi mindezt úgy, ahogyan gyermekként megtanultunk mozogni: semmi akadály, semmi nehézség, egyszerűen csak egyik mozdulat jön a másik után.

Sok olyan mozdulat is szerepel az edzésprogramban, amely az úgynevezett mélyizmokat fejleszti: egyensúlyozás és tartó gyakorlatok. Néha ezek a máshonnan már jól ismert nyújtó- és erősítő gyakorlatokkal egészülnek ki, ám ellentétben a hagyományos aerobic-órával, itt akár egyszerre is jelen lehet mindkét gyakorlatforma: míg az egyik izom erősödik, egy másik épp nyújtás alatt van.

Pulzus Mozgásstúdió Budapest 17 kerület bodyart

Mehetek-e kezdőként bodyArt® órára, vagy ha fáj valamim?

Ami pedig különösen jó benne, hogy azok is elkezdhetik (csak ha nem akut a probléma!), akik esetleg ízületi problémák vagy súlyfelesleg miatt eddig nem tudtak elmenni egy intenzív aerobicórára, ahol végig kell ugrálni a 60 percet, sőt, valójában még az edzettségi szinteket sem kell elkülöníteni egymástól, mert a kezdő és a haladó „bodyart-ozó” egyformán megtalálhatja a megfelelő mozdulatot a gyakorlatokban.

ÓRAREND:

hétfő: 8:30-9:30, 18:00-19:00,
szerda: 09:30-10:30,
csütörtök: 18:00-19:00.

Bejelentkezés az órákra szükséges!

Időpont egyeztetés magánórára:

  •  telefonon: 06204765519 vagy
  •  emailen: info@pulzusmozgasstudio.hu

Ár:

 1 alkalom: 5000Ft/óra (max. 2 fő a létszám)

bodyART MAGÁNÓRÁRA IS VAN LEHETŐSÉG A PULZUS MOZGÁSSTÚDIÓBAN

Pulzus Mozgásstúdió BodyArt Hivatal Andrea

hivatal andrea

BODYART, GERINCTRÉNING, STRETCHING

06 20 476 5519

info@pulzusmozgasstudio.hu

BEMUTATKOZÁS

A sport kiskorom óta jelen van az életemben. Hiszek benne, hogy a sport sok mindenre megoldás. Pl. stresszoldás, az emberi test és a lélek karbantartása, saját testtudat kialakítása, az egészség megőrzése, önbizalom növelése, stb. Ezt nekem mind adta és adja a mai napig a sport, vagy talán még többet is. Azonban volt idő, amikor csak a sportról szólt az életem, és volt idő, amikor meg minden másról, csak a sportról/mozgásról nem. Így felnőtt fejjel azt vallom, nem jó, ha valamit túlzásba viszünk az életben, és azt vettem észre saját magamon is, hogy mindig az arany középutat kerestem egy idő után az életemben. Az EGYENSÚLYT! Az egyensúly jót tett a lelkemnek és a szervezetemnek egyaránt. És mikor ez megfogalmazódott bennem, akkor találtam rá a bodyART™ óratípusra, amiben teljes mértékben ki tudtam teljesedni. Sok óratípust kedvelek és tartok, de ebben érzem magam igazán otthon.  Mivel ez az óra a test és a lélek harmónikus összefonódásáról szól, az egyensúly kiteljesedéséről. Egy folyamatos flow érzésed van az óra során, mely váltakozik a yin (nő) és a yang (férfi) mozgáselemek között. Ne higgyük azt, hogy a bodyART™ óra egy spirituális ’valami’, aminek köze van a jógához. Ez annál sokkal több! Egy összetett óra, ami több mozgásfajtából tevődik össze, pl. erőelemek, chi mozdulatok, gyógytornán alapuló gyakorlatok, jóga inspirálta gyakorlatok, deepWORK elemek, flexibilitást elősegítő gyakorlatok, relaxációs és légzéstechnikák.

Misszióm: törekedj a egyensúlyra az életedben úgy, hogy saját magad találod meg a hozzá vezető utat!

További óratípusaim:

  • gerinctréning
  • stretching

Szakirányú végzettségeim:

  • Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) – aerobik sportedző
  • Dinamik SE Gyermekaerobik képzés – gyerekaerobik edző
  • bodyART®school International – Nemzetközi bodyART™ Instruktor

Órarend

  • bodyART
    1. hétfő: 8:15-9:15, 18:00-19:00
    2. szerda: 10:00-11:00
    3. csütörtök: 18:00-19:00
  • gerinctréning és stretching:
    1. kedd: 8:30-9:30
    2. csütörtök: 8:30-9:30
  • bodyART
  • bodyART-deepWORK
  • gerinctréning és stretching

Close

Regisztráció
Fiók adatok
*
*
Password Strength